♦ A Kobzos Együttes Tagjai ♦

NAVRATIL ANDREA (ének, gardon, csengők): a Kobzos Együttes mellett jelenleg az Igriczek Együttes (régizene és magyar népzene), a Fonó és az Eszterlánc zenekarok (magyar népzene) tagja, valamint esetenként a Duna Művészegyüttes és a Honvéd Együttes szólóénekese. Tagja volt korábban a Zurgó Együttesnek (moldvai csángó népzene), a Tátika Énekegyüttesnek Bodza Klára vezetésével, a Kontyvirág és a Vándor Vokál Énekegyütteseknek. E mellett rendszeresen szerepelt korábban az Új Élő Népzene és a Táncháztalálkozó c. antológia-lemezeken, valamint más neves hazai és külföldi előadók meghívott vendégeként, mint például Berecz András, ifj. Csoóri Sándor, Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás, Bognár Szilvia, Fábri Géza és a Mentés Másként Trió, Unger Balázs, Djamel Laorussi, a régizenét játszó német Tippelklimper. Számos népzenei rendezvény és verseny győztese, nívódíjasa, szólóének kategóriában a  Népművészet Ifjú Mestere cím díjazottja, a Honvéd Együttesben kifejtett munkájáért Honvédelemért Kitüntető Címet kapott. A Tátika Énekegyüttes tagjaként szintén részesült a Népművészet Ifjú Mestere címben, a Zurgó Együttessel pedig elnyerte a NKÖM Bezerédj-díját, majd a Bartók emlékdíjat, ill. a Magyar Művészetért Díjat, majd művészeti és nevelési munkájáért a Földművelésügyi Minisztérium A természetvédelem nagykövete címet. 

DEMETER LÁSZLÓ (ének, koboz, csengők): a Kobzos Együttes mellett jelenleg az Igriczek Együttes tagja (régizene és magyar népzene). Tagja volt korábban a Zurgó Együttesnek (moldvai csángó népzene), a Sub Rosa Régizenei Együttesnek (hangszeres középkori zene) és a Fanfara Complexa zenekarnak (fanfáros moldvai csángó tánczene). E mellett rendszeresen szerepelt korábban az Új Élő Népzene és a Táncháztalálkozó c. antológia-lemezeken, valamint más neves előadók meghívott vendégeként, mint például Berecz András, Fábri Géza és a Mentés Másként Trió, Petrás Mária, Tatros Együttes, Unger Balázs, és a Duna Művészegyüttes. A Zurgó Együttessel elnyerte a NKÖM Bezerédj-díját, majd a Bartók-emlékdíjat, ill. a Magyar Művészetért Díjat.

SZEDLÁK JÓZSEF (ének, koboz, fidula, brácsa, középkori duda): a Kobzos Együttes mellett jelenleg az Igriczek Együttes (régizene és magyar népzene) tagja. Neves hazai és külföldi zenekarok ill. előadók meghívott vendégeként zenélt idehaza és külföldön egyaránt, úgy mint a Zurgó Együttes, a Mokányos Együttes, a régizenét játszó német Tippelklimper és a Corvus Corax. 1995-ben nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet.


Gyakori zenész vendégeink, barátaink:

Bese Botond (magyar duda)
Bolya Dániel (furulya, kaval, tilinkó)
Gombai Tamás (hegedű)
Gyulai Csaba (gadulka, ütőhangszerek)
Kása Béla (dob, ütőgardon)
Komáromi Márton (hegedű)
Koncz András (ének)
Nagy Bercel (furulya, kaval, tilinkó)
Nyíri László (hegedű)
Sebestény Rita (dob, ütőgardon)
Sófalvi Kiss Csaba (furulya, kaval, tilinkó)

Az oldalt fejleszti és üzemelteti a H3 Kft.
Utolsó frissítés: 2017.11.25